A Napoli ismét pontokat hullajtott, iksz Firenzében

Remek meccset játszott egymással a Fiorentina és a Napoli a Serie A hétfő esti rangadóján. Kiegyensúlyozott játékot láthatott a firenzei közönség, mindkét csapat eldönthette volna saját javára a találkozót, de pontosztozkodás lett a vége, aminek egyik fél sem örülhetett.

Nagyon egymásnak estek a csapatok a mérkőzés elején, egyértelmű volt, hogy mind a két félnek csak a 3 pont lett volna elfogadható. Ennek megfelelően egyből egy Borja Valero-szögletet bólintott Marcos Alonso szépen a hosszúba  a 6. percben (1-0).

Nem sokáig örülhettek azonban a „Violák”, ugyanis nagyjából 5 másodperc telt el a középkezdés után, amikor már 1-1 állt a kijelzőn. A Napoli egyből felívelte a labdát, és Alonso teljesen érthetetlenül visszapasszolta Higuaín elé a játékszert, akinek nem volt nehéz dolga bepasszolni az üres kapuba, miután a kapus már elindult az ívelésre. Nem lehet tudni, hogy a spanyol szélső mit akart elérni a megmozdulásával (1-1).

A gyors gólváltást követően kicsit leült a mérkőzés, nem találtak fogást egymáson a csapatok.

Aztán a semmiből szerezhette volna meg ismét a vezetést a hazai csapat a 32. percben. Kalinic kapott remek labdát a védők mögé, ám ziccerben a felsőlécre bombázott. 6 perccel később egy csodálatos megmozdulásnak tapsolhatott a hazai publikum. Cristian Tello gyönyörűen húzta vissza a labdát, majd bombázott a két kapufa találkozási pontjára. Hatalmas helyzetek maradtak ki tehát a Napoli kapuja előtt, de mégis döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

Nem sokat változott a játék képe a második játékrész elején. Többet volt a labda Fiorentinánál, de nem sikerült komolyabb gólhelyzetet kialakítaniuk. Aztán váratlanul majdnem mégis a Napoli szerezte meg az előnyt, miután egy szép akció végén Callejon ziccerét fogta Tatarusanu nagy bravúrral, majd a kipattanó utáni közeli Higuaín lövésbe is bele tudott még vetődni.

Miután úgy tűnt, hogy átveszi az irányítást a Napoli, majdnem Mati Fernández lőtt gólt, de a 16-oson kívüli lökete centikkel elkerülte Reina kapuját. A 85. percben Higuaín találatát les miatt nem adta meg a játékvezető, a visszajátszások alapján jogosan. A hajrája érkezett még Gabbiadini is a vendégekhez Higuaín helyére. Az argentin játékosnak nem tetszett, hogy Sarri lecserélte, és ennek hangot is adott miközben sétált a kispad felé.

A 92. percben Insigne lőtt még éles szögből kapura, de Tatarusanu ismét a helyén volt. Maradt tehát az 1-1, aminek egyik csapat se örülhetett igazán, annál inkább a Juventus és a Róma.

Eredmény, Serie A, 27. forduló:
Fiorentina 1-1 Napoli (Marcos Alonso 6′, ill. Higuaín 7′)

Ez érdekelhet!

Higuaín eltiltás

Serie A: a 2015/16-os idény legérdekesebb statisztikái

Újfent nagyszerű olasz bajnoki szezont hagytunk magunk mögött, és bőven van mit elemezni az elmúlt 10 hónapot követően. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.